A föld alatt
2005.03.24. 20:41
Fénytelen élet.Egyre többször
Fog el a dermedt hangulat,
Hogy tán nem is a földön élünk
Mi már,hanem a föld alatt.
Egy összedőlt,fekete tájon,
Melyet egyszer a vad idő
Iszonyú mélységekbe rázott,
S azóta egyre süllyedő.
Veszett katasztrófák suhognak,
Bús vizek,tornyos lángvihar,
S az ördög hőz le kebelére
Lassú,kéjes karjaival.
Csúnya árnyak közt tétovázunk:
Arcuk fakó,ijedt,üres-
Emberek: csak a szemük izzik
S betegen egy kis fényt keres.
Mindegy,mit: nőstény testek hamvát,
Rőt aranyak lidérctüzét,
Ám szurkos,fortyogó sötétben
Loccsan a küzdők agya szét.
Egymás nyakába mart körömmel
-Ájult rabok,vak zsarnokok-
Fojtottan és árván lihegnek,
S a világ süllyed és zokog.
Csak olykor állunk meg riadtan,
Bús,idegesen felkapott
Fejjel,ha mégis észrevesszük
Váratlan a távol napot,
Mely égi-könnyen és közönnyel,
Kényes isteni fénymadár,
Mind ritkábban húz el fölöttünk,
S egyszer tán végleg tovaszáll.
|