A föld alatt

  2005.03.24. 20:41

Fénytelen élet.Egyre többször

Fog el a dermedt hangulat,

Hogy tán nem is a földön élünk

Mi már,hanem a föld alatt.

 

Egy összedőlt,fekete tájon,

Melyet egyszer a vad idő

Iszonyú mélységekbe rázott,

S azóta egyre süllyedő.

 

Veszett katasztrófák suhognak,

Bús vizek,tornyos lángvihar,

S az ördög hőz le kebelére

Lassú,kéjes karjaival.

 

Csúnya árnyak közt tétovázunk:

Arcuk fakó,ijedt,üres-

Emberek: csak a szemük izzik

S betegen egy kis fényt keres.

 

Mindegy,mit: nőstény testek hamvát,

Rőt aranyak lidérctüzét,

Ám szurkos,fortyogó sötétben

Loccsan a küzdők agya szét.

 

Egymás nyakába mart körömmel

-Ájult rabok,vak zsarnokok-

Fojtottan és árván lihegnek,

S a világ süllyed és zokog.

 

Csak olykor állunk meg riadtan,

Bús,idegesen felkapott

Fejjel,ha mégis észrevesszük

Váratlan a távol napot,

 

Mely égi-könnyen és közönnyel,

Kényes isteni fénymadár,

Mind ritkábban húz el fölöttünk,

S egyszer tán végleg tovaszáll.